Nevelj Nevetve Egyesületet alapítása

A Nevelj Nevetve Egyesületet 2015 novemberében alapította néhány, a helyi kultúráért, és az oktatás megújításáért tenni akaró salgótarjáni fiatal és szülő. Az egyesület tagjai – együttműködésben más helyi civil szervezetekkel – már korábban számos kulturális rendezvény megvalósításában vállaltak szerepet, melyeken több ezer gyermek és fiatal vett részt.

A salgótarjáni szabaduló szoba megvalósítására vonatkozó elképzelés 2013-ban született meg, két helyi fiatal, Kadlót Zsolt és Angyal Szabolcs ötlete alapján. Az eredeti tervek szerint a fő cél a szórakoztatás és a közösségépítés volt, azonban hamarosan kiderült, hogy a kijutós játékban (más néven exit game vagy escape game) jóval több lehetőség rejlik.

A salgótarjáni szabadulós játék 2015-ben nyitott meg TimeRunner néven.

A szabadulós- vagy kijutós játékok csak néhány éves múltra tekintenek vissza, azonban pont újdonságértékük révén számíthatunk jelentős mennyiségű érdeklődőre korosztálytól függetlenül. Az élménykeresés és mai kor szórakozási igényei hívták életre: a megszokott passzív szórakozási formáktól (tv, mozi) az emberek eltávolodtak és interaktív, élmény dús, fejlesztő szórakozásra vágytak, ezért választották az exit game adta kikapcsolódást. A szabadulós szobában mindent ki lehet próbálni és időre megy a játék, akárcsak az életben, ahol szintén gyakran köt a határidő. Ez az izgalmas, számos lehetőséget rejtő tér adta meg kezdőlökést a TudásVadász Program indítására.

2016-ban saját forrásból elkezdtük a fejlesztő munkát, egy előzetes szakértői tanulmányt készíttetünk egy oktatási szakértővel, aki a tanulmányban megvizsgálta a program megvalósításához szükséges feltételeket és a várható hatásokat. Ezen túlmenően felvettük a kapcsolatot a helyi iskolákkal, és az intézményfenntartóval, mindannyian a támogatásukról biztosítottak.

2017-ben a forrásteremtés állt a fókuszban, emellett egy pályázati program keretében tervezzük egy kijutós játékra épített helyismereti vetélkedő és a hozzá kapcsolódó programok (rajz- és novellaíró pályázat, helytörténeti kirándulás) megvalósítását.

Jelenleg a program további működtetéséhez, a tananyagfejlesztés és a pilot projekt elindításához szükséges források megszerzése, valamint a szakmai kapcsolatok építése a fő cél, ezekben remélünk támogatást az Ifjúsági Tanáccsal való együttműködéssel is.

A TudásVadász program alapcélja

Az Egyesület általános célja az esélyegyenlőség, a társadalmi szemléletváltás és az oktatás megújításának elősegítése. A fiatalok – különösen a hátrányos helyzetben lévők és a sajátos nevelési igényű tanulók – testi és szellemi fejlődésének támogatása, a „játszva tanulás” ideájához kapcsolódó szemléletváltás erősítése a gyermekek, a pedagógusok és a szülők körében. Nemzetközi tapasztalatok gyűjtése, kapcsolatok építése a témához kapcsolódóan.

A konkrét cél a TudásVadász Program kidolgozása és működtetése. A program elsődleges célja egy olyan tananyag kidolgozása és pilot jellegű tesztelése, amely tanórán kívüli foglalkozásként bevezeti a kijutós játékokon keresztül történő tantárgyi és szociális kompetenciafejlesztést az iskolai működésbe. A kipróbálást követően a tananyag minél szélesebb körű terjesztése, bevezetésének támogatása elsősorban Magyarországon és a környező országokban.

A TudásVadász Program célja a szabadulós játék eszközével megvalósuló önismeret erősítés, képességfejlesztés és csapatépítés rendszerének kifejlesztése és megvalósítása.

A „TudásVadász” Önismereti, Képességfejlesztő és Közösségépítő Program (a továbbiakban TudásVadász Program) elindításával évente mintegy 5000 gyermek neveléséhez kívánunk segítséget nyújtani Salgótarjánban, majd országosan, illetve nemzetközi szinten, tantermen kívüli fejlesztő gyakorlatok révén.