Time Runner – kijutós játék

Tanítóként dolgozom egy salgótarjáni általános iskolában, ahol kisiskolásoknak tanítok készségtárgyakat illetve matematikát, illetve fejlesztő pedagógusi munkát is végzek. Osztályfőnökként nem csak a tanítás, az ismeretek átadása a fő feladatom, hanem a közösséggé nevelés, csapatépítés is, aminek én vagyok a legelső állomása ennek az új kis csoportnak, hiszen ez a kis közösség 8 évig tölti együtt a mindennapjait, és nem mindegy, hogy hogyan.

Minden héten szakítunk időt a közös beszélgetésekre, játékokra, évente végzek velük szociometriai mérést is, és ezt felhasználva próbálom „építeni” a közösségünket. Azonban hiába vagyunk együtt napi 4-6 órát, a szabadidős játékaikba nem mindig tudok bepillantani. Éppen ezért örültem nagyon, amikor egy szülinapira kapott meghívást osztályunk, mégpedig egy élő kijutós játékra a Time Runner rendezvénytermébe, ahol minden kisgyermek, és én is kipróbálhattuk ezt a nagyszerű játékot.

Azt már rengetegszer hallottuk, hogy a játék a gyermek alapvető tanulási formája, sokan mégsem vagyunk tudatosak ennek a jelentőségében, és nem élünk a játék adta lehetőségekkel. A szabad játék biztosítását nagyon fontosnak tartom, emellett viszont helyet kell kapnia a társasjátékoknak is, hiszen másfajta tapasztalatszerzési, tanulási lehetőséget nyújtanak a gyermeknek. Minél több játékhelyzetben próbálja ki magát, annál rugalmasabb, problémamegoldóbb lesz felnőtt korára. Játék hatására a gyermek képességei összetetten fejlődnek, mégis érdemes figyelembe venni a gyermeki fejlődés szenzitív periódusait, ami azt jelenti, hogy az érés során bizonyos képességek nagyobb ütemben fejlődnek a többinél. Ha ezt figyelembe vesszük, a fejlődés üteme is sokkal látványosabb lesz.

Nem véletlenül használják a játékot az iskolaérettség kialakítására is, hiszen a komplex fejlesztésben a játéknak nincs ellenfele. A modern fejlesztő pedagógia már nem használja a “feladatlapozást”, hiszen a játékban is el tudja sajátítani a gyermek azokat a képességeket, melyekre az iskolában szüksége lesz.

Erre sokan érvelnének azzal, hogy de hát mi lesz a feladattudattal, ha mindig csak játszik a gyerek?

Megfigyelték, hogy ahogy játszik a gyerek, úgy fog később tanulni, dolgozni.

Akik képesek órákig elmélyülten játszani, azok az iskolai órán is képesek lesznek huzamosabb ideig odafigyelni.

Akik többször is nekiállnak egy-egy vereség, kudarc után a játéknak azok megtanulják, hogy ne adják fel, amit elkezdtek, ezzel fejlődik a kitartásuk, felnőttként pedig a munkájukban is képesek lesznek arra, hogy ne hátráljanak meg a nehézségek elől. Ezt már egészen kicsi korban tanulja meg a gyerek, ezért fontos a dicséret a próbálkozásaiért, nem csak a sikerért.

A kooperatív játékoknál, ahol együtt, de mégis a saját ötleteit is bevetve, esetlegesen – a dráma órákhoz hasonlóan –valamilyen szerepet magukra öltve lehetőség nyílik az elfojtott érzelmek, indulatok levezetésére, a kreativitás fejlesztésére, önállóság -, önismeret fejlesztésére, spontaneitás, magabiztosság kezdeményezőkészség kialakítására és fejlesztésére. Ezek mind-mind olyan területek, amelyek fejlesztése a mi feladatunk, de a mindennapokba igen nehéz beépíteni őket.

Az iskolánkból sok gyermek járt már itt, és az élménybeszámolóik mindig pozitívak voltak, és megfogalmazódott bennük, hogy egy-egy osztályfőnöki órát is el lehetne itt tölteni.

Érdemes, és fontos a gyermeki megnyilvánulásokat megtámogatni, amelyek értékesek, a fejlődés irányában hatnak. Ezekkel elő tudjuk segíteni a gyermek helyes irányba való fejlődését, és/vagy a jelentkező tudásvágy kielégítését.

Játszani jó! A játék az öröm keresése. Az egyik legmeghatározóbb személyiségalakító erő.