Nevelj Nevetve

Nevelj Nevetve Egyesület

A Nevelj Nevetve Egyesületet 2015 novemberében alapította néhány, a helyi kultúráért, és az oktatás megújításáért tenni akaró salgótarjáni fiatal és szülő. Az egyesület tagjai – együttműködésben más helyi civil szervezetekkel – már korábban számos kulturális rendezvény megvalósításában vállaltak szerepet, melyeken több ezer gyermek és fiatal vett részt.

A salgótarjáni szabaduló szoba megvalósítására vonatkozó elképzelés 2013-ban született meg, két helyi fiatal, Kadlót Zsolt és Angyal Szabolcs ötlete alapján. Az eredeti tervek szerint a fő cél a szórakoztatás és a közösségépítés volt, azonban hamarosan kiderült, hogy a kijutós játékban (más néven exit game vagy escape game) jóval több lehetőség rejlik.