Pályázati azonosító: IFJ-GY-17-A-0285
A projekt címe:Ráhangoló – TudásVadász Program
A projekt időtartama: 2017.07.01.-2018.04.30.
A projekt céljai:
– Olyan szórakozási lehetőség nyújtása az általános iskolás gyerekeknek, ami egyrészt rejtett tanulást vonz magával, másrészt hasznosan köti le a fiatalok szabadidejét, csökkentve ezzel az elkallódás veszélyét.
– A játéknak jelentős szervezetformáló, kapcsolaterősítő, önfejlesztő hatása van, ezért fontos törekvés, hogy minél több gyerek vehessen részt rejtvény/kijutós játékban. A közös játékkal, illetve annak bemutatásával, hogy mindenki jó lehet valamiben, egymás megbecsülésének és a tolerancia szintjének erősítése is cél.
– A rejtvényjátékkal nem csak a gyerekek szaktárgyi, hanem a szociális kompetenciáinak (kommunikáció, konfliktuskezelés, időgazdálkodás, együttműködési készség, stb.) erősítése is elérhető.
– A kijutós játékban a tevékenységek egyik része szellemi (főként logikai), a másik része fizikai, ügyességre építő. Ezt továbbgondolva, és építve a rendszeres mozgás stresszt csökkentő, valamint kompetenciákat (pl. célorientáltságot, kitartást) fejlesztő hatásaira, a projektben célunk a sport megszerettetése és az egészséges életmódra nevelés is.
– Olyan játékok, feladatok kerülnek kidolgozásra, amik bemutatják a helyi értékeket (nevezetességeket, híres embereket, stb.), ezáltal erősíthető a fiatalok kötődése, elősegíthető a helyben maradásuk.
A projekt tevékenységei:
– Iskolák közötti helytörténeti verseny, kijutós játék feladatokkal (rejtvényjáték)
– Rajz pályázat
– Bankett és eredményhirdetés


Pályázati azonosítószám: NEA-UN-18-M-2055
A projekt címe:TudásVadász Program kidolgozása, tesztelése, népszerűsítése
A projekt időtartama: 2018. 04. 01.- 2019. 03. 31.
A projekt céljai: Az egyesület tevékenységének propagálása, a TudásVadász Program népszerűsítése, az egyesület tagjainak képzése.
A projekt tevékenységei:
Az egyesület és a TudásVadász Program infrastruktúrájának biztosítása, tagjainak, önkénteseinek képzése, kompetencia fejlesztése.


Pályázati azonosítószám: NEA-UN-18-SZ-1508
A projekt címe:TudásVadász Pilot projekt
A projekt időtartama: 2018. 04. 01.- 2019. 03. 31.
A projekt céljai: a TudásVadász projekt koncepciójának, eszközeinek, módszereinek pilot szintű tesztelése.
A projekt tevékenységei:
Tananyagfejlesztés a TudásVadász projekthez és a kifejlesztett tananyagok, oktatási segédanyagok tesztelése.


Pályázati azonosítószám: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-01023
A projekt címe:‘Green Thinking’ – Természettudatos gondolkodás bevezetése, népszerűsítése közösségi programok segítségével
A projekt időtartama: 2020.08.03.-2021.10.29.

A támogatás összege: 2 028 990 Ft
A támogatás mértéke: 100%

A projekt céljai: A Salgóbánya városrészi közösség helyi identitásának, a környezettudatos gondolkodás, természeti értékek felismerésének erősítése.
A projekt tevékenységei:
Helybeli gyermekek, családok számára tematikus tábor és tematikus napok szervezése.